Biatorbágy Értéktár logó
Home » EMLÉKEZTETŐK » EMLÉKEZTETŐ 2025 06 12

EMLÉKEZTETŐ 2025 06 12

Biatorbágyi Értéktár Bizottság
EMLÉKEZTETŐ
Időpont: 2025. június 12., csütörtök, 18.00 óra
Helyszín: Bechtold Sváb Tájház

Részt vevők:
Bihari Zoltán elnök
Kovács Krisztina
Szeitz Péter
Tótpál Judit
Wéber Katalin

Vendég:
Tüske Emil alpolgármester

Bihari Zoltán köszönti a megjelenteket. Arra kéri az ÉTB tagokat, hogy a meghirdetett napirend helyett ezen az ülésen kifejezetten az ÉTB idei költségvetésének részleteit beszéljék meg. Ennek előzménye, hogy 5 millió forintot szavazott meg a képviselő-testület a bizottság által megvalósítandó projektekre. A költségvetés szavazásakor nem alakult még meg a bizottság, így nem tudtak munkatervet bekérni. Az összeg szabályos pénzügyi felhasználásához azonban szükség lesz beadni a hivatalnak egy munkatervet, költségvetést, ami alapján beazonosíthatóak lesznek a teljesítésigazolások és benyújtott számlák. A hivatal tájékoztatása szerint a Városünnep (június 20-22.) után fogják bekérni a költségvetést, ezért indokolt, hogy az ÉTB ezt soron kívül, prioritásként tárgyalja. AZ ÉTB tagok egyetértenek a napirend ilyen irányú módosításával.

1. Hamarosan (június 18.) kistérségi értéktári találkozót szervezünk. A vendéglátásra Bihari Zoltán 50.000 Ft-ot javasol a költségvetésünkből. A bizottság egyhangúlag megszavazta.

2. Rédei-hagyaték feldolgozása. A Nagy utcai Rédei-házban régóta várják az örökösök – Rédei Bözske néni halála óta – hogy átnézzük és feldolgozzuk a megmaradt fénylépeket, iratokat, dokumentumokat. Bihari Zoltán áll kapcsolatban a családdal, akitől türelmet kért az értéktár bizottság megalakulásáig. Az elnök ezért javasolja, hogy ezt a feladatot minél előbb végezzük el. 50.000 Ft-ot javasol erre elkülöníteni a költségvetésből. A bizottság egyhangúlag megszavazta.

3. Tízéves az Értéktár Bizottság – kiadvány összeállítása. Tavaly novemberben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját az ÉTB. Ez alkalomból Horváth Imre minikonferenciát hívott össze, ahol a korábbi elnökök elmondták működésük legfőbb eredményeit. Már az ÉTB tavalyi munkatervében megfogalmazódott egy konferenciakötet kiadása, azonban ez több ok miatt meghiúsult. Az ÉTB álláspontja szerint nem a konferencia előadásait kéne kiadni és nem elsősorban az elnökök munkásságát bemutatni, hanem olyan módon összeállítani a könyvet, amely valóban az olvasók számára is érdekes módon népszerűsíti, bemutatja az Értéktár sikeres projektjeit. Mivel nagyon alacsony az Értéktár ismertsége a településen, ezért jó eszköznek tartjuk a könyv ilyen tartalommal történő kiadását. Bihari Zoltán 1 millió forintot javasol erre a célra elkülöníteni. A bizottság egyhangúan megszavazza ezt. Egyúttal felkéri Bihari Zoltánt, hogy kezdje el összeírni a könyv tartalmi tervét.

4. Ráczug-kutatás. Tavaly zajlott a ma már Törökbálinthoz tartozó, de évszázadok óta torbágyi külterületnek számító Ráczug-puszta kutatása, különös tekintettel az 1930-1944 közötti aktív időszakra, amikor ott egy kastély (kúria) épült, személyzete pedig biai személyekből állt. A kutatást Bihari Zoltán végezte. Eredménye a Bia-torbágyi zsidóság emlékezete című könyvben jelent meg. Azóta számos újabb forrás, levéltári iratok, személyes hagyatékok, fényképek előkerültek részben a tulajdonos – Gönczi Ferenc – személyéről, részben a biai személyzetről is. Ezért indokolt ennek feldolgozása és a kutatási eredmény kibővítése, majd közzététele. Az elnök 150.000 Ft-ot javasol erre elkülöníteni. A bizottság egyhangúlag megszavazza.

5. Hantai-kutatás. Wéber Katalin nevéhez fűződik egy különleges kutatás, Hantai Simon biai éveinek hatása a művészetére.  A kutatás tárgyában a Német Nemzetiségi Önkormányzaton keresztül beadtunk egy pályázatot, aminek várjuk az eredményét. Mivel ennek kimenetele jelenleg bizonytalan és fontosnak ítéljük meg, hogy a kutatás tovább haladjon, ezért az elnök javasolja ennek beépítését a költségvetésbe, 300.000 Ft összegben. A bizottság egy tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.

6. 1956-os kutatás. Nánási-Kézdy Tamás három évtizede kutatja az 56-os forradalom biai és torbágyi eseményeit. Közös célunk, hogy ebből egy önálló kiadvány szülessen a jövő évi kerek évfordulóra. Az előkészítő munkálatokra az idei költségvetésből 200.000 Ft-ot javasol az elnök. Ennek felhasználási módját Nánási-Kézdy Tamással fogjuk egyeztetni, miután ismét be tud kapcsolódni a munkába. A bizottság egyhangúlag elfogadta a javaslatot.

7. Kalandozások Biatorbágyon. A népszerű leporelló-sorozat újabb darabjaira szintén pályázatot nyújtottunk be a Német Nemzetiségi Önkormányzat segítségével. Hasonlóan az előző napirendi ponthoz, itt is fontosnak tartjuk, hogy a pályázati eredménytől függetlenül is megvalósuljon a projekt, ezért 600.000 Ft-ot javasol az elnök a költségvetésből. A bizottság egyhangúlag elfogadta.

8. Tájszótár hanganyagának felvétele. Tótpál Judit javasolja, hogy a Dr. Márkus Éva kutatásából származó helyi sváb dialektus gyűjtését hangzóanyagra mondják fel azok az idős személyek, akik még ismerik ezeket a szavakat, kifejezéseket. A feladatot Szeitz Péter vállalja el. Az elnök 150.000 Ft-ot javasol erre a célra. A bizottság egy tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.

9. Értéktár Baráti Kör. Bihari Zoltán javasolja, hogy mivel szeretnénk idén legalább egy, vagy kettő értéktári baráti programot életre hívni, ezért különítsünk el erre egy összeget. 100.000 Ft-ot javasol. A bizottság egyhangúlag elfogadta.

10. Dokumentumok, források vásárlása. Könyvek, fényképek, képeslapok, térképek, levéltári fotójegy stb. szerepelhet a források beszerzése között, amire az elnök 100.000 Ft-ot javasol elkülöníteni. A bizottság egyhangúlag elfogadta.

11. Biatorbágy gyerekeknek kiadvány aktualizált újrakiadása. A bizottság fontosnak tartja, hogy újra megjelenjen a kiadvány, amelyet Biatorbágy általános iskoláinak 4. osztályos tanulói kapnak meg évről évre és a kiadvány teljesen elfogyott. Indokolt a kiadvány tartalmi aktualizálása, többek között az oktatási-nevelési intézmények jelentős bővülése miatt. Tótpál Judit vállalja, hogy összeállítja az ehhez szükséges árajánlatot. A bizottság ezt követően fogja beilleszteni a költségvetésébe.

A megszavazott összegek értéke: 2.700.000 Ft.
Egyetértés mutatkozik abban, hogy a fennmaradó összeget fenntartjuk egyelőre a saját felületeink tartalmainak feltöltésére, megírásra, adminisztrálásra, szerkesztésre, tartalomgyártásra. Ez magában foglalja az értéktári honlap tartalmi megújítását, a helyi értékek adminisztrációjának pótlását, a Youtube csatorna és FB oldal szerkesztését.

Tüske Emil alpolgármester felveti, hogy a folyamatban lévő ÁBTL Matuska-kutatás szerződése pénzügyileg az értéktárhoz tartozik-e? Mivel erről senkinek nincs megbízható információja, ezért Emil vállalja, hogy tisztázza ezt a kérdést a hivatalban.

Az Értéktár Bizottság folytatja a videósorozatát, folyamatban van Wéber Kati által a Gruber-ház bemutatása és ezzel együtt a meghosszabbított értékvédelmi pályázatra való figyelemfelhívás. A napokban tervezzük a Városünnep értéktári programjainak népszerűsítését a saját felületeinken: tűzoltókönyv bemutatója; kisvasút; helyi kiadványok árusítása a városi standon. Utóbbinak Tüske Emil utánanéz, hogy mi várható ennek megvalósulásából, ugyanúgy lesz-e mint a korábbi években? Bihari Zoltán a kisvasút idegenvezetése ügyében tájékoztatja a többieket, hogy ezen a héten lezárul a beosztás egyeztetése és a szervezőkkel az új útvonal bejárása is megtörténik.

Tüske Emil végezetül felhívja az ÉTB tagok figyelmét, hogy a most megszavazott összegeket számoljuk át majd ismét, véleménye szerint bizonyos tételeket alulbecsültünk. Bihari Zoltán elfogadja az észrevételt és ennek mérlegelésével fogja elküldeni a tagoknak a módosított költségvetési táblázatot.

Bihari ZoltáN
ÉTB elnök

Biatorbágy, 2025. június 15.

FELHÍVÁS

Ön ismer olyan helyi értéket,
amely még nem szerepel az Értéktárban?

Kérjük itt jelezze!
Köszönjük!