(1928. augusztus 16. – 2015. december 2.) költő
Bián született 1928. augusztus 16-án szegény sorsú, magyar-sváb gyökerű családban. Középiskolai tanulmányai után egyetemre készült, be is iratkozott, de szűkös körülményei miatt gyári munkásként kellett gondoskodnia a megélhetésről. Világlátásának alakulásában nagy hatással volt rá egy utcával arrébb lakó barátja, a festőművésznek készülő Hantai Simon – néhány évvel később a század francia művészeti életének neves alakja – aki bevezette a mindenre nyitott fiatalt a szellemi értékek világába. 1948-ban a József Attila Népi Kollégiumba került, ahol megismerkedhetett a kortárs irodalmi élet jeles képviselőivel. Lektorként, szerkesztőként évtizedeken keresztül működött a magyar irodalmi életben. 1951-től több, mint két évtizeden át a Szépirodalmi Kiadó szerkesztője volt.
1947-ben jelent meg első két verse, majd 1949-ben Szárnyas csikó cím alatt első önálló kötete. A kezdeti alkotások fogadtatása az alakuló hatalom részéről kedvező volt. Ám Juhász Ferenc saját költői útját keresve egyre többször került szembe a politikai rendszer elvárásaival. 1951-ben a Magyar Írók Szövetségének kongresszusán felszólalt a politikai vezetés által elvárt, felülről diktált dogmatizmus és sematizmus ellen, az alkotói szabadság mellett. Ezért is, továbbá egyre erőteljesebben formálódó egyéni hangvétele, tematikája miatt is több támadás érte. Az 1954-ben megjelent Tékozló ország című éposza mérföldkő volt mind költői nyelve alakulásában, mind az irodalmi életben megjelenő újító szándékok térnyerésében. Egyes vélemények szerint a mű jelentős mozzanata volt az 1956-os forradalmat előkészítő szellemi mozgalmaknak.
1956 eseményei magánéleti nehézségekkel párosulva élete válságos szakaszába torkolltak, évekig tartó hallgatás következett. Az 1961-ben induló Új Írás című irodalmi és kritikai folyóirat segítette a visszatérésben. A vívódó némaság évei után úgy döntött, hogy az élet nem állhat meg, az adott körülmények között kell tenni a magyar irodalomért. A „Babonák napja: csütörtök, amikor a legnehezebb” című verse, „A halottak királya” című éposz ezt a gondolatot fogalmazza meg. Ezek után újra rendszeresen jelentek meg művei. 1971-ben már a lap főmunkatársa, majd 1974-től a megszűnésig főszerkesztője. 1991-ben támogatás hiányában gazdasági nehézségek miatt a folyóirat megszűnt, a költő körül elfogyott a levegő. Bár ezt nehezen viselte, alkotó munkáját folytatta.
1947-ben megjelent első két verse után több, mint ötven kötete jelent meg. Művei közül többet a világ számos nyelvére lefordítottak.
Elismerései: Baumgarten-díj (1949.) József Attila-díj (1950.) Kossuth-díj (1951. és 1973.) Sztrugai Költői Estek különdíja (1967.) Győri Első Költészeti Biennálé nagydíja (1971.) Művészeti Alap Irodalmi Nagydíja (1991.) Sztrugai Nemzetközi Költői Estek Aranykoszorúja (1992.) Év Könyve-jutalom (1993.) Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994.) Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal (2003.) irodalmi Prima Primissima-díj ( 2004.) Magyar Örökség-díj (2008.) 2008-ban Budapest, 2014-ben Biatorbágy díszpolgára lett. 2014-től a Nemzet Művésze. 2015. december 2-án meghalt.
Dr Tálas-Tamássy Tamás