A Biai-halastó (régebben Szelíd-tó) és a Békás-patak délnyugatról zárja Biatorbágy utcáit. Legjobb alkalom a kilátásra, a tavakon élő madarak megismerésére egy város szélén található zsákutca, a Kölcsey utca (volt Szél utca) végén nyílik. A helyszínt már évek óta rendszeresen látogatták óvodás csoportokkal, mikor 2003-ban, Puska Kati óvónő kezdeményezése alapján az Örökmozgó Alapítvány segítségével tájrehabilitációs program indulhatott egy „Tanterem a természetben” elképzelés megvalósítása érdekében. Az anyagi hátteret rönkjegyek árusításával, vállalkozói felajánlásokkal, önkormányzati támogatással sikerült megteremteni, a munkálatokat óvodás gyermekek szülei végezték önkéntesen, hétvégenként. Az utca szintjére madarak felismerését segítő tábla került, hátoldalán térképpel. Az átadó ünnepség 2005 októberében volt. Azóta többször is bővült a létesítmény, padokkal, patakparti lejáróval, akácfa tipegőkkel. 2013-ban a közelben újabb lépcső készült, ami rövid patakparti séta után a Vörösmarty utca megközelítését teszi lehetővé. A Kölcsey utcai pihenőt nemcsak óvodások és iskolások látogatják, kedvelt célpontja a feltöltődésre vágyóknak, készültek itt esküvői fotók, a Biatorbágyi Tájvédő Kör „Madarak és fák napja” rendezvényének visszatérő helyszíne, végeztek innen rendszeres és alkalmi megfigyeléseket a Magyar Madártani és Természetvédelmi egyesület madarászai is.
2010 május 21-n a helyszínen megfigyelt madárfajok listája:
Bütykös hattyú, Tőkés réce, Barátréce, Cigányréce (7 pld. FOKOZOTTAN VÉDETT FAJ szerepel a Veszélyeztetett fajok Vörös Listáján!), Kis vöcsök (hang), Búbos vöcsök, Kárókatona, Törpegém (fokozottan védett faj), Nagy kócsag (fokozottan védett faj), Szürke gém, Vörös gém (fokozottan védett faj), Fehér gólya (fokozottan védett faj), Rétisas (fokozottan védett faj), Barna rétihéja, Karvaly, Vízityúk, Szárcsa, Sárgalábú sirály, Kormos szerkő (fokozottan védett faj), Parlagi galamb, Örvös galamb, Balkáni gerle, Kakukk, Sarlósfecske, Gyurgyalag (fokozottan védett faj), Nagy fakopáncs, Balkáni fakopáncs, Közép fakopáncs, Partifecske, Füsti fecske, Molnárfecske, Fülemüle (gyűrűzve is), Házi rozsdafarkú, Feketerigó, Nádi tücsökmadár (hang), Énekes nádiposzáta (gyűrűzve is), Nádirigó, Barátposzáta (gyűrűzve is), Őszapó, Széncinege (gyűrűzve is), Sárgarigó (hang), Tövisszúró gébics (gyűrűzve is), Szajkó, Szarka, Dolmányos varjú, Seregély, Házi veréb, Mezei veréb (gyűrűzve is), Csicsörke, Tengelic, Zöldike.
Tüske Emil
Források:
www.biatorbagy.org/aktualis/ez_igy_nem_maradhat/topartipiheno.pdf
www.biai.hu/Biakro/pdf/kro-0511/kro-0511_12-13.pdf
www.biai.hu/Biakro/pdf/kro-0308/kro-0308_21oldal.pdf
www.biai.hu/Biakro/pdf/kro-0409/kro-0409_6-7.pdf
www.biai.hu/Biakro/pdf/kro-0406/kro-0406_27.pdf
www.biatorbagy.org/ez-igy-nem-maradhat/#more-66
www.biatorbagy.org/lepcso-keszult/
www.biatorbagy.org/kilato/#more-2097
www.biatorbagy.org/madarakkal-a-patakparton/