Egyelőre még meglehetősen keveset tudunk a településünkön korábban élő zsidó közösségről. Az elsősorban Bián, de Torbágyon is megtalálható zsidó családok neveit a hősi emlékművek őrzik, és olyan földrajzi név például, mint a Herceghalom felé vezető főút nagy kanyarulata, amit máig sokan „Schulteisz-kanyarként” emlegetnek. A Tópart utca Rákóczi utca felőli végét is jelentő dombocskát „zsidó dombként” ismerik a helyiek, amely vélhetően a korábban a közelben lévő köz végén működő zsinagógáról kapta a nevét. Az egykor zsidó családok tulajdonában lévő épületek némelyike az átlagostól eltérő kialakításával hívja fel magára a figyelmet, gazdagítja a városképet.
Ma is megtalálhatók a nyomai – síremlékek alapjául szolgáló kövek formájában – annak a temetőnek, amely a helyi zsidó közösség temetkezési helyéül szolgált. Ez a hely a biai református temetőtől délre, a középkori Bia falu feltételezett területének a szélén helyezkedik el. Amikor a temetőt a XIX. század végén létrehozták, akkor is ott volt a vége a falunak. Az izraelita anyakönyvek 1850 és 1895 között állnak a rendelkezésünkre. Ezekből az derül ki, hogy 1884-ig a biai zsidók – tinnyei és perbáli társaikkal együtt – Zsámbékon temetkeztek, együtt az ottani hittestvérekkel. Az 1884-ben katonai felmérés keretében készült kataszteri térképen a biai zsidó temető még nem létezik, mert azt 1888-ban hozták létre. Az első halott, akit oda ebben az évben elhelyeztek, Freud Imre volt. A következő hét évben – 1895-ig – 11 izraelita elhunytról tudósítanak az anyakönyvek, közülük tízen kerültek a biai temetkezési helyre, egyvalakit pedig Zsámbékra temettek. Az anyakönyvből az is kiderül, hogy az ez idő alatt a zsidó temetőbe került elhunytak mindegyike a Weidlingers nevet viselte, vagy a család rokona volt. Így azt az állítást is megkockáztathatjuk, hogy ezidőtájt a temető még csak egy család temetkezési helyeként működött.
Később bővült, miként vélhetően a hitközség is. Az írásunkhoz mellékelt korabeli képen mindenesetre már számos síremlék látható. A múlt század harmincas éveiben készülhetett ez a felvétel, amelyen a sírok előtt Gansl Ignác, a biai hitközség akkori vezetője látható. Leszármazottja, a Kanadában élő Gombos Hedvig juttatta el számunkra ezt a fotót, miként segítségével tekinthettünk be az anyakönyvbe is. A hölgy ma is dédszülei sírját keresi, amely kezdetben ebben a temetőben volt, vagy van ma is, ám azt már szinte lehetetlen kideríteni, hiszen a sírokat – ma is tisztázatlan körülmények között, a második világháború alatt vagy után – lerombolták és vélhetően széthordták. Annyit lehet tudni, hogy a Schulteisz-család – talán az ötvenes években – exhumáltatta és a fővárosba költöztette hozzátartozói maradványait. Lehet, hogy mások is így tettek, lehet, hogy nem: további kutatások révén talán tisztábban láthatunk majd ebben a kérdésben.
Nánási Tamás