Egy ilyen kis településen ritkán fordult elő, hogy uralkodó meglátogatta volna. Bár vitatható, hogy IV. Károly Magyarország királya volt-e 1921. október 20-án, amikor utolsó magyarországi szereplésére és annak részeként a biatorbágyi vasútállomáson tartott misére sor került.
Habsburg Károly a Ferenc Ferdinánd és felesége ellen elkövetett szarajevói merénylet következtében lett a császári és királyi trónok örököse. A hadüzenet, a háború indítása nélküle történt meg. Ferenc József 1916. november 21-i halála után vette át az uralkodói feladatokat. Magyar királlyá 1916. december 30-án koronázták. 1916–1917 fordulóján a Bourbon–Pármai-házból való rokonai révén a francia, illetve olasz kormányok irányába próbálkozott béketárgyalások kezdeményezésével. Ez a szándéka azonban kudarcot vallott. Az 1918. esztendő végén a központi hatalmak veresége nyilvánvalóvá vált, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlott. Károly osztrák császárként 1918. november 11-én, magyar királyként november 13-án lemondott az államügyekkel kapcsolatos uralkodói jogairól. Ausztria új kormánya kiutasította az országból Károlyt és családját, 1919. március végén svájci száműzetésbe vonultak.
Károly a trianoni békében töredékére csökkentett Magyarországra két alkalommal próbált visszatérni. Először 1921 márciusában, másodszor 1921. október 20-án. Ez utóbbi esetben a Budapestre tervezett bevonulása előtt, a biatorbágyi vasútállomáson szentmisén vett részt, amelynek képeit ismerhetjük. A budaörsi csatában a Károly királlyal együtt jött csapatokat és a királyt szállító vonatot a Budapesten sebtében összeszedett fegyveresek feltartóztatták, így a Budapestre való bevonulás meghiúsult. Károlyt és kíséretét elfogták és 1921 novemberében a Portugáliához tartozó Madeira szigetére száműzték.
Mint uralkodó azok közé tartozik, akiknek »semmi sem sikerült«, akik nem tudták szándékaikat valóra váltani. A boldoggá avatási szertartáson nem is uralkodói erényeit és tevékenységét emelték ki. Azért tisztelhetjük boldogként, szentként első királyunk és más magyar szentek mellett utolsó királyunkat is, mert erre személyisége, cselekedetei adnak alapot: imádságos élete, békevágya, állítható a Krisztus-követők elé példaként. Életében evilági szempontból kudarcot vallott. A világháború, a Párizs környéki békék nem hozták meg az igazi békét, az első. világháború utáni »rendezéstől« egyenes út vezetett a második világháborúig. De imádságai, a fiának, Habsburg Ottónak adott szellemi öröksége, tanítása, tisztelőinek tevékenysége az európai megbékélés irányába, a nemzetek közötti együttműködés felé mutat.
Boldog Habsburg Károly személyes példája, imádságos élete biztatás arra, hogy érdemes az emberek és nemzetek közötti békességért dolgozni, mert ha nem is azonnal, de ezek a küzdelmek megtermik jó gyümölcsüket.”
Dr. Palovics Lajos (Biatorbágyi Krónika, 2004. október – részlet)