Eleinte csak a környéken bringázhattunk: a nagyutcán (Vöröshadsereg) és a kisutcán (Rákóczi) meg a közökben és a tóparton.
Később a temető, a romtemplom, a Vöröspince környékét is bejártuk. Megvoltak a kedvenc helyek: a fal az Óvoda közben, aminek a tetején órákig lehetett ücsörögni, a szederfa a Petőfi közben, a gólyás ház a Hunyadiban…
Aztán jött a Viadukt, az Iharos, a Nyaki. Felfedeztük az egész falut. Magunknak. Csak úgy. Fogalmunk sem volt arról, hogy éppen az ún. helyidentitásunkat növesztjük.
Dúll Andrea környezetpszichológus helyidentitás-koncepciója szerint a fizikai környezet azonosságtudatunk, szelférzésünk, azaz személyiségünk szerves részévé válik, életünk kedves helyei az ismerősség-, a kontroll- és az odatartozás-érzés révén biztosítják számunkra a túlélésben nélkülözhetetlen környezeti szelfreguláció (önszabályozás) lehetőségét.
A manapság autóval iskolába hurcolt gyerekek (az enyémek is) délután sem csatangolnak csak úgy, tudjuk miért. Kapcsolatuk a lakóhelyükkel, a városi közösségi terekkel (közterületekkel) érintőleges. De nem csak a gyerekek, mi felnőttek is nagyrészt 50 km/h sebességgel érzékeljük a városi tájat. Pedig érzékszerveink és az érzékszervi benyomásokat értelmező rendszerünk sétasebességre (kb. 5 km/h) vannak berendezkedve. Ilyen tempó mellett képes az ember a környezetét egészében és részleteiben is átlátni. Megismerni. Felfedezni kisebb rejtett jeleket, melyek a hely szelleméről árulkodnak. Ezek az izgalmas részletek kelthetik fel bennünk a kíváncsiságot a város múltja iránt, hogy megtudjunk érdekes összefüggéseket, történeteket.
A Biatorbágyi Értéktár Bizottság (ÉTB) e gondolatmenet mentén keresi a kapcsolatépítés lehetőségeit a helyi iskolákkal, óvodával, civil szervezetekkel immár második éve. Célunk, hogy a helyi értékek védelme, a folytatásra érdemes minták felmutatása mindannyiunk közös ügye legyen.Ezeknek a törekvéseknek megfelelően valósult meg a „Fedezzük fel Biatorbágyot!” c. projekt a Biatorbágyi Általános Iskola Alsó Tagozatával közösen: a 4.h osztály lelkes diákjaival és tanítónőivel (Kiss Marika és Tóth-Fekete Nóra) 3 napon keresztül ismerkedtünk a várossal és történetével.
A különböző témák köré szervezett napokon délelőttönként tematikus sétákat tettünk, melyeket térképek fölötti beszélgetéssel vezettünk be, délután pedig a témához kapcsolódó alkotó munka következett.
Első nap a „Mi a város?” kérdésre kerestük a választ. Mentális térképet rajzoltunk, várostérképeket böngésztünk és hatalmas légifotó segítségével barangoltunk képzeletben Biatorbágyon. Gombostűvel és színes fonalakkal jelöltük meg ki hol lakik és melyik útvonalon éri el nap mint nap az iskolát. Majd felkerestük és a padlástól a pincéig felfedeztük a Városházát, azt a helyet, ahonnan a városunk életét irányítják.
A második nap hívószava a „szerkezet” volt. Települési, épület- és tárgyléptékben figyeltük meg a szerkezetet. Először történeti térképeket vetettünk össze a mai térképpel, a légifotón az utcák, közök szerkezetét figyeltük meg, a változásokról beszélgettünk, majd útra keltünk és a biai településrész legősibb területét, a református temetőben található 13. századi Szent Kereszt templom romját kerestük fel. Útközben a történeti településszerkezet sajátosságait (szűk, girbe-gurba utcák) figyeltük meg, annak kialakulásáról beszéltünk, a helyszínen pedig a terméskő falazat szerkezetét tanulmányoztuk. Ezután a völgyhidakat kerestük fel, ahol a hidak falazott és acélszerkezetével ismerkedtünk meg részletesen, valamint a völgyhidak mai jelentőségéről beszélgettünk. Délután a Szily-kastély padlásán figyeltük meg a faszerkezet részleteit, majd a nap tanulságai alapján mi magunk is merev, háromszög-szerkezetekből álló toronyszerkezeteket építettünk grillpálcából és gumicukorból.
A harmadik napon a „város és természet” volt a téma. Földtörténeti térképeken tanulmányoztuk mai lakóhelyünk területének és a Pannon-tengernek a viszonyát, beszélgettünk az üledékes kőzetekről, és megértettük, hogy Bián és Torbágyon miért volt kedvelt építőanyag a terméskő. Ezután Tüske Emil vezetésével útra keltünk, hogy a Madárszirtről belógassuk lábunkat a Pannon beltóba – képzeletben. A kirándulás során a gyönyörű panoráma egyes elemeit próbáltuk beazonosítani, felfedeztük magunknak a város domborzatát, rácsodálkoztunk az átlátásokra, feltárulásokra. Útközben kincseket gyűjtöttünk: Pannon-tengeri fosszíliákat. Délután a kincsek gipszlenyomatai készültek el.
Bár a júniusi esőzések nehezítették a dolgunkat, izgalmas felfedezéseket tehettünk Biatorbágyon.
A folytatás készülődik! A cél, hogy minden biatorbágyi gyereket elérjünk a programmal, hogy a gyerekkor nyitottságát kihasználva játszva tanulhassák meg az építészeti szókincs alapját jelentő térbeliséget, hogy ezek a gyerekek a városi környezetet értő módon formáló felnőttekké váljanak.
A program összeállítása során a kultúrAktív egyesület „Tiéd a város”c. sorozatának kiadványai voltak segítségemre.
Az anyagi hátteret a Köznevelési Pályázaton elnyert összeg biztosította, a pályázatot Szilágyiné Eichler Katalin tagintézmény-vezető gondozta.
A program résztvevői:
témavezető: Tótpál Judit DLA, az ÉTB elnöke
közreműködtek:
a 4. h osztály és tanítóik: Kiss Mária és Tóth-Fekete Nóra,
az ÉTB tagjai: Ihászné Pálfy Katalin, Tüske Emil és Horváth Imre,
valamint a Városháza munkatársai.
A fotókat Bozsó Edit készítette.
A 3 napos program során készült alkotásokból a Faluház előcsarnokában kiállítást készítettünk a Városünnephez kapcsolódóan.
A városi televízió összefoglalója:
Tótpál Judit DLA