Pages Menu
Categories Menu

ALKOTÓK ÉS ALKOTÁSOK

Ohmüllner Márton

Ohmüllner Márton

(1897. október 16. – 1975. január 9.) plébános

Népes parasztcsaládba született Torbágyon. Elemi iskoláit itt végezte. A háború közepén behívót kapott, a frontra, majd orosz fogságba került, ahonnan 1918 végén fogolytársaival hazaszökött. 1919-től a budapesti Hittudományi Egyetemen tanult. Tanulmányait jeles eredménnyel végezte. Székesfehérváron pappá szentelték 1923. június 25-én. Első szentmiséjét Torbágyon, 1923. július 1-jén celebrálta. Káplán volt Budakeszin 1923–27-ig, majd Zsámbékon 1927–31-ig. Plébános volt Vértesacsán 1931–34-ig, majd Pilisvörösvárott 1934–39-ig. Szemináriumi lelki­igazgató Székesfehérvárott 1939–51-ig. Vértesbogláron plébános volt 1951–64-ig. Papi életének fő tevékenysége a gyóntatás volt. Az ország minden részéről jöttek hozzá a hívek, hogy mindig nyitott gyóntatószékében megtisztuljanak, bajaikban vigaszt és eligazítást kapjanak. Szeretettel fordult a szegények, a betegek és a bűnösök felé. Erre tanította a székesfehérvári egyházmegye papságának nagy részét is, akiknek tanára és lelkiigazgatója volt. Ohmüllner Márton mindenben Isten akaratát kereste, és mindent az örök élet szempontjából értékelt. 1964-ben nyugalomba vonult.

Nyugdíjas éveiből másfelet Alsószentivánon töltött, a többit a székesfehérvári papi otthonban. Márton atya ekkor is sokat dolgozott lelkipásztori munkában, állandó gyóntató volt a székesfehérvári szemináriumi templomban. Fáradhatatlan volt a gyóntatásban. Búcsúszavaiban ezeket mondta: „A boldog papi élet alapja a becsületes iparkodás az állandó kegyelmi állapotra, a keresztek alázatos elfogadása és megszentelése, és az osztatlan beállítottság, hogy az Urat akarom, és csak az Úrnak szent akaratát akarom jó- és balsorsban egyaránt. Csak annak a papnak tanúságát fogadják el, akinél a tanítás és az élet szent összhangban áll.” A halál a budapesti Széher úti kórházban érte utol 1975. január 9-én. Jézus és Mária Szíve iránti tiszteletnek buzgó apostola volt. Mindig szolgálatkész volt a lelkekért. Utolsó üzenete lelki öröksége: „Számomra az élet Krisztus, a halál nyereség. Légy hűséges mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.”

Horváth Imre, Palovics Lajos szerk.: Beszélő nevek. Biatorbágyi közterületek és névadóik. Helytörténeti olvasókönyv II.; Biatorbágy Kultúrájáért Alapítvány, Biatorbágy, 2006